top of page

A hangterápia, rezgésterápia lényege

Ha az egészségünkről van szó, szeretnénk pontosan tudni, hogyan hat egy alkalmazott eszköz vagy eljárás – s még inkább így van ez, ha alternatív gyógymódról van szó. Ezért fontosnak tartjuk, hogy röviden felvázoljuk a rezgésterápia és hangterápia lényegét.

A hangok harmonizáló, gyógyító hatását évezredek óta ismerik és alkalmazzák az emberek, de a hangérzetek és a hangok élettani hatásának mai értelemben vett tudományos vizsgálata csak a 19. században kezdődött el. A 20. század fizikai, zenepszichológiai, művészetpszichológiai, hangpszichológiai kutatásainak, neves agykutatók munkájának köszönhetően mára a hangterápia, rezgésterápia, zeneterápia körüli misztikum tűnőben van. Már nem úgy tekintenek e módszerekre mint mágusok, varázslók, sámánok csodatevő eljárására, hanem mint a jelen civilizáció által újra életre hívott alternatív gyógymódok egyikére, mely „high-tech” eszközökkel kiegészítve visszatért a hétköznapokba és a modern orvoslásba egyaránt, annak ellenére, hogy hatásuk dokumentációja még mindig hiányos, s jótékony hatásuk a kliensek elvárásán és hajlandóságán is múlik.

Mi áll a hangterápia, rezgésterápia „újrafelfedezésének” hátterében?
Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a folyamatosan gyorsuló, mindig többet, gyorsabbat követelő high-speed társadalom szinte a markában tart bennünket. Technikai eszközökkel telezsúfolt életterünkben, a mindennapok stresszének és a növekvő kiszolgáltatottság megtapasztalásának kitett emberek életében a pihenés, a nyugalom és a lazítás szinte már luxus. Kevés időnk marad saját belső egyensúlyunk megtalálására és megőrzésére, nem könnyű életünknek új irányt mutatni. Ennek eredményeként egyre több ember panaszkodik betegségre, krónikus fáradtságra, kiégettségre; a depresszió lassan már népbetegségnek számít; drasztikusan nő a gyógyszerfogyasztás. A modern gyógyászat pedig egyre kevésbé tud megfelelni a vele szemben támasztott, nemegyszer irreális elvárásoknak.

Nem csoda tehát, ha a huszonegyedik század embere keresi azt a gondolatvilágot, azokat az energiákat, rezgéseket, amelyek képesek táplálni és újjáéleszteni az életerőt, helyreállítani a megzavart energiaegyensúlyt, s gyógyulást, egészséget hoznak az életébe. S mindezt olyan megfogalmazásban, amely megfelel korunk emberének. Energia, energia-egyensúly, energiamező, vibráció, energia-konstelláció, energiafolyam, harmónia, transzformáció, kozmikus törvények — ezek a szavak akár jelszavai is lehetnének azoknak, akik az egyén és a világ gyógyulását a szellemi területről a materiális területre kiterjedő összhangban képzelik megvalósulni.

Mit mondanak a hangok és rezgések természetéről az ősi alaptanítások?
A rezgésterápia, hangterápia valamilyen formában a világ összes ősi civilizációjában felbukkant. Ismerték és alkalmazták a tibetiek, kínaiak, az ősi egyiptomiak, a görögök, a japánok, sőt az ausztrál őslakosok is tudatában voltak a rezgések gyógyító erejének. E csodálatra méltó kultúrákban az emberek harmóniában éltek a természettel, s mintegy hozzá tudták magukat kapcsolni a föld és a teremtmények természetes energiáihoz. Úgy hitték ugyanis, hogy a világmindenség egy élő organizmus, mely életerővel, finom energiafolyamokkal van megtöltve, s ez az egyetemes energia minden élet fő alkotóeleme. Az összes keleti filozófia, gyógyászati eljárás alaptanítása, hogy ha az ember harmóniában él a természet törvényeivel, úgy egészséges és kiegyensúlyozott lesz, mivel az életenergia szabadon és egyenletesen tud áramolni a testben. Egyértelműen a gátolt energiaáramlást tették felelőssé a megzavart energiaegyensúlyért, az érzelmek labilitásáért, a haragosság, félelem, idegesség, szomorúság kialakulásáért. Ezek a negatív érzelmi állapotok ugyanis gyengítik a testet, és támadhatóvá teszik azt a betegségekkel szemben.

Aki először találkozik ilyesféle elgondolásokkal, azzal a megállapítással, hogy a világban minden létező át van itatva energiával, először talán kételkedéssel fogja olvasni e sorokat, netán túlságosan is misztikusnak találja. Pedig nem annyira titokzatos vagy rejtélyes, mint amilyennek látszódik. Napjainkban már a modern kvantummechanika, az elemi részecskék fizikájának kutatói is elismerik, hogy a modern természettudományok és a távol-keleti tanítások között számos analógia áll fenn. A rendszerelméletből, a kvantumfizika eredményeiből is leszűrhető olyan következtetés, hogy a szüntelen mozgás a világegyetemben mindenütt jelen van, s világunk energiamezői, rezgő hullámformái folyamatosan hatnak egymásra. Tudományosan is alátámasztható a megállapítás, miszerint minden fizikai létezőnek, legyen az ásvány, növény, állat vagy ember, saját energiamezője van. Az emberi elektromágneses energiamező pontos műszerekkel mérhető, sőt fényképfelvételek is készíthetők róla. Környezetünk rezgéshullámai hatással vannak energiamezőnkre, vitalitásunkra, egészségünkre, azaz védelmezhetik, javíthatják, de akár rombolhatják is testi, lelki, szellemi jólétünket.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a hangterápia, rezgésterápia, mint rezgésekkel, energiával való kezelés lényege abban áll, hogy a test energiamezejében keletkező zavarok gyógyító rezgések segítségével harmonizálhatóak. A megzavart energia egyensúly helyreállítása lehetővé teszi a gyógyító energia szabad áramlását, s ez az energia-harmónia egészséget, vitalitást, érzelmi stabilitást, elégedettség érzetet eredményez.

A belső egyensúly felé vezető út rövidebb, mint gondolnánk!

A hangterápia, rezgésterápia magvának megértését elősegítő, lényegét leginkább kifejező kulcsfogalmak rövid leírása következik az alábbiakban.

A hangterápia és a rezgésterápia lényege

Holofónikus hangok

  • Wix Facebook page
  • Wix Twitter page
  • Wix Google+ page
bottom of page